Kosztolányi Dezső István Izabella író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja. Több
Tűz! Szól a tiszt és mozdul a hadosztály,
a kéz remeg, kezdődik a tusa.
Golyó fütyül, a tűzlöveg foszol már,
hangos sziven ráng a puskák tusa.
Tűz! Szól ujólag és csorg a verejték,
s látcsövével némán figyelmez ő,
sokan nehéz puskájukat elejték,
és vért iszik a mész-fehér mező.
[...]
.
Már néha gondolok a szerelemre.
Milyen lehet - én Istenem - milyen?
Találkoztam tán véle messze-messze,
valahol Andersen meséiben?
Komoly és barna kislány lesz. Merengő.
A lelke párna, puha selyemkendő.
És míg a többiek bután nevetnek,
virágokat hoz majd a kis betegnek.
[...]
1910.
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
[...]
1910.
Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák.
[...]
1906.