Ez az ablaktalan ház!
Jövendő ház! álomház!
Építik Ámerikában.
Húsz emelet! Harminc emelet!
Háztömb, házváros, ház-sziget!
S nem süt be soha a nap.
De egyforma, bölcs, bőved, kellemes fényt
szükség szerint és enyhén szűrve kap.
S újrendszerű fényforrások öntik
- pótolni az élő napot, a kintit -
a violántúli sugarakat.
Száz és száz előnye van!
Soh'sincs benne léghuzam.
Építkezésnek is olcsó.
Puritán, nagy síku falormok
zárják ki a nedvet és kormot.
Ott künn az utca egyre halálosabb.
De bent alpesi lég a folyosókon
s tengeri pára, s mesterséges ózon
s hőt és hüvöst fokszámra mér a csap.
S minek is az utca már?
Egy ilyen tömb egész vár.
Megeszi a ház az utcát.
Liftek, lépcsők, alagsor.
És tömb a tömbbel összeforr,
ki se kell menni az ég alá.
A paraszt gyúrja ott künn még a földet
kenyérré - de mint megnőtt gyerek
anyja emlejéről leválik,
mi se csüggünk már az emlőn sokáig,
s vegykonyha táplál a rög helyett.
Fütyülünk a Földre, mint az Égre.
Földalatti vasutak
házból-házba siklanak:
ki se kell menni a házból.
Csillagot csak csöveken
fogunk nézni üvegen,
vakondokai az Űrnek.
Az egész Föld egy nagy ház lesz.
Ez az ablaktalan ház! óriás ház! csukott ház!
Csukott kocsi - mindegy a pálya.
S visz, mint betonpáncélos léghajó
s kormányozhatatlan Földgolyó
céltalan aeroplánja.
1928.